A test feltámadása - csak a testé…
Íme első ismertető-próbálkozásom:
Wolfgang Jeschke: MIDAS
Midász király mindent arannyá változtatott, amihez hozzáért – kapzsisága miatt szenvedés lett az osztályrésze. A regény valóságában szereplő MIDAS-projekt is, bár jó szándék hozza létre, szinte azonnal kapzsiság és szenvedés melegágyává válik.
Peter Kirk NASA-űrhajós és barátja, Andrew Baldenham Srí Lankán töltik vakációjukat. Petert a szétzilálódott házasság előli menekvés űzi a tamil-szingaléz háborút nyögő szigetre, ám itt sem lel nyugalmat. Andrew ugyanis baleset áldozatává válik, és ahogy Peter belebonyolódik a barátja majdnem-halálát övező ellentmondásokba, egyik pillanatról a másikra maga is üldözötté válik. Majdnem-halált írtam, mert Andrew, noha a ceyloni kórházban elhunyt, rendszeresen üzeneteket hagy Peternek, aki ezek nyomán elindul, és az amerikai titkosszolgálat kényszerű szövetségeseként megpróbálja felgöngyölíteni a világméretű összeesküvést.
A regény több ínyencséget is tartogat a klasszikus sci-fi szerelmesei számára: űrkalandot, információ- és biotechnológiai ötleteket (különösen érdekes, ahogy 1989-ben Jeschke elképzelte az elektronikus levelezést, bár a kedvencem a mamutmeghajtású léghajó), a harmadik világ dermesztően valószerű ábrázolását – és mindezek mellé kérdéseket és filozófiát. A regény csúcspontja, Peter és Andrew magnóra vett beszélgetése súlyos, és tudásunk gyarapodásával egyre aktuálisabb gondokat, kérdéseket vet fel. Rávilágít, hogy a tudomány nem csak tudásból áll: az erkölcsi érzék és a felelősségtudat az, ami különbséget tesz a nagy tudású ember és a tudós között. Ahol ezek az értékek hiányoznak, ott történnek az embertelenségek.
Lehet, hogy tévedek, de László Zoltán regénye, A Keringés olvasása közben többször éreztem úgy, hogy a szerzőt nem csak A teremtés utolsó napja, hanem a MIDAS is inspirálta. (Konkrétan a léghajóra és az arab világ bemutatására gondolok.) Mindenesetre az bizonyos: Wolfgang Jeschke még azt is megérdemelné, hogy valahol – akár egy távoli időszeletben – várost nevezzenek el róla.
2008. február 5., kedd - 10:41 am
Jeschkére csak a Teremtés utolsó napja miatt utaltam a regényben, furcsa mód nem is az időutazás vagy a Földközi-Medence (mert ezek nem az ő találmányai), hanem az idő súlyának elgondolkodtató ábrázolása miatt. “Csak egy pofa víz vagyunk, amit a tengerbe köptek.”
A Midasra viszont alighanem még tudat alatt sem kívántam utalást tenni. Igazából nagy benyomást nem tett rám az a regény.
A vele egy kötetben szereplő Meamone szeme viszont jujuj, mennyire zseniális!
2008. február 5., kedd - 11:15 am
Köszönöm a választ!
[A Neurománc is várólistán van, pont ezért.]
A Meamone valahogy nem tetszett, valószínűleg nem értettem meg rendesen. Majd nyáron, kipihenten is elolvasom
2008. április 2., szerda - 1:48 pm
Nahát, most látom csak, hogy te is írtál ismertetőt erről (én később írtam róla, a tiedről mit sem sejtve). A tied jobb lett
Persze én még vagy 4-5 éve olvastam “ifijonti fejjel”.
A Meamone tényleg nagyon jó sztori! A legnagyobb benyomást ez tette rám a génmanipulációs történetek közül.
ui.: a neurománcra tényleg rá kell készülni