Rossz gyerekek hetei
2008. február 10., vasárnapValahogy kissé összeszedetlen vagyok a blogírás tekintetében… úgy fest, a jó gondolatok mindig akkor támadnak, amikor messze vagyok a géptől. Sebaj, most az újabb Galaktika felkapcsolta a fejemben a villanykörtét.
Ugye, nemrégiben elolvastam a Gépnarancsot; mint minden disztópia elolvasása után, most is megfogadtam, hogy jó ideig ez volt az utolsó. Mikor aztán visszavittem a könyvtárba, megakadt a szemem egy kis könyvön. Allan Sillitoe: A hosszútávfutó magányossága. Hopp, kikölcsönöztem.
Aztán rádöbbentem, hogy a Bóg alighanem azt akarja, hogy javíthatatlan, kiüresedett fiatalokról olvassak, ugyanis ez a novella egy javítóintézetbe dugott tolvaj srác monológja, amiben elmeséli, hogyan szállt szembe (a maga módján) a szabályokkal, a társadalommal; sajátos fogalmai vannak, sajátos az erkölcse és az életfelfogása. Mélyelemzésbe nem bocsátkozom (rájöttem, hogy az nem az én műfajom), mindenesetre érdekes volt.
A “rosszgyerek-trilógia” harmadik darabja pedig a Galaktikában megjelent novella, a Kiberpunk. Alig akartam elhinni, hogy 1983-ban jelent meg… Lehet, hogy technológiailag eljárt fölötte az idő, a mondanivalója azonban nem is lehetne aktuálisabb! A gyerekek poénból okoznak kárt másoknak, úgy, hogy tulajdonképpen még csak nem is lehet őket agresszívnak nevezni, mint ahogy az, amit csinálnak, sem erőszak. Vagy mégis? Mindenesetre számomra ez a vízió lett a februári szám legjobbja.
Most már tényleg szüneteltetem a komisz kölykökről szóló műveket. Most A tökéletes trükk van étlapon, utána pedig - ha lesz rá pénzem - veszek egy nagy Levegőt. Már a boltban bejelzett rá a jókönyv-detektorom, Zamorano ajánlója pedig még inkább kedvet csinált hozzá. Alig várom!