Belefáradtam a tanulásba, és mivel szegény blogot már jó ideje igencsak elhanyagoltam, most röviden végiggondolom, mi jó is történt az utolsó bejegyzésem óta.
Voltam Nova Klubon. A Kin-dza-dzát néztük meg, emellett pedig abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy Vásárhelyi Lajos feltrancsírozta az óvatlanul a hatáskörébe engedett novelláimat. Másnap folytattuk a beszélgetést - miközben odakint leszakadt a tél utolsó hava -, és mondhatom, nem volt haszontalan. Inspiráló dolog egy ilyen “véreskezű” kritikussal beszélgetni! Ráadásul kölcsönkértem tőle a Diagnózist illetve Lem Tudományos-fantasztikus irodalom és futurológiáját.
A múlt héten sikerrel végeztem is a Diagnózissal. Fura érzéseim vannak; valahogy nem tudtam belefeledkezni a szövegbe. Talán azért, mert nem találtam benne egyetlen szerethető hőst sem… Annyi biztos, hogy a szerzőtől változatlanul a Justitia a kedvencem. A Diagnózison kívül még Bernard Cornwell Vándor c. történelmi regényét olvastam el; nem volt se jó, se rossz - hosszadalmas csataleírások nehezítik a szöveget, míg más események szerintem nincsenek eléggé kifejtve. Mégis van valami varázsa, mi miatt két nap alatt átjutottam a bő 400 oldalon. Akit érdekel a száz éves háború, annak ajánlhatom.
A napokban lezárult egy novellapályázat, amelyen én is indultam. A Dark Cornersről van szó; az volt a feladat, hogy a “Behunyták a szemüket már az égiek is” címet megmagyarázzuk. Én egy városifantasy-novellában próbálkoztam ezzel. Ha valakit esetleg érdekelne, azt megkérem, olvassa el itt! Sajnos nem lett a legjobb, mert a végét betegen kellett megírnom, de remélem, nagy megrázkódtatást senkinek nem fog okozni… Végülis nem vallottam szégyent, 59-ből a 10. helyen végzett az írásom, és Nemere Istvántól kifejezetten biztató véleményt kaptam (a hibák jogos fejemre olvasása mellett…). Hadd ajánljak még két másik elbeszélést innen! Ezt és ezt. Mindkettőt nagy élvezettel olvastam, Orsival pedig azóta már össze is barátkoztunk.
A Tinta-klub pályázatán is indultam egy ugyanebben a világban játszódó novellával, de ott sem lettem helyezett. Annyi baj legyen! Már majdnem kész az Abyss-nak küldendő írás, és alakul az Új Galaxisos pályázat és a Preyer anyaga is. Tán csak sikerül valamit összekaparni… És a Galaktika pályázatán sem gondolkodtam még el.
Bár egy darabig inkább a kórélettanon fogok…