Az elején az volt vicces, hogy ugyan hol tudjuk vízre tenni a kenut. A csónakház néhány száz méterre van a víztől, Lacival lelkesen felkaptuk a kenut és vittük, aztán a töltésen megállva tanácstalanul pislogtunk, hogy most akkor mi legyen. Ugyanis a Tisza partja Szegeden vagy beton, vagy meredek, iszamos part, bokrokkal sűrűn benőve, az ár hordta emberi mocsokban fulladozva. Végül letettünk arról, hogy a töltés aljában tegyük vízre a hajót, úgyhogy fölkaptuk, és elballagtunk az árvízi emlékmű alá, ahol a betonozott part megszakítja a bokrok sorát. Itt - az árvízvédelmi betonfal tövében élő hajléktalanok és néhány horgász tekintetétől kísérve - végül vízre szálltunk, és elindultunk fölfelé. És nem, nem vittünk magunkkal egyetlen horgászzsinórt sem!

Én először eveztem a Tiszán, és azt kell mondanom, hogy sokkal barátságosabbnak tűnik, mint a szeretett Dunám. Belátható, nyugodt volt a víz, csak az új híd lábánál vesződtünk kellemetlen örvényekkel (de ott aztán jó hosszú darabon). Az időjárás is nagyon baráti volt, egyetlen felhő árválkodott az égen, és az leparkolt a Nap előtt, úgyhogy az utolsó “tüzes órákban” védve voltunk a leégéstől.

Föleveztünk a Maros torkolatáig, egy kicsit fel is mentünk a folyón, majd leraktuk az evezőt, és visszasodortattuk magunkat. Meglepően erős volt a Tisza sodra, ahogy egymás közt beszélgettünk, nem is érzékeltük, mennyire; aztán felpillantva vettük csak észre, hogy megint hátrébb csúszott a part. Talán nem csoda, hogy erről a lassú hajózgatásról nekem rögtön A Viking visszatér jutott eszembe… Így, lefelé csorogva már lágy volt a napfény, és egyre több csónak tűnt fel a folyón. A kérész rajzását figyelték mások is kikapcsolt motorral, evezőcsapás nélkül. Sajnos, képet nem készítettem, leírni pedig bajos, mekkora volt a rovarok felhője. A város felől jöttek, egyre csak jöttek, amikor a legtöbben voltak, vezérevezősünk, Erika majdnem le is nyelt egyet Aztán mire visszaértünk a rakparthoz, a csendesebb vizeken már meggyűltek a halott tiszavirágok.

Szép délután volt.

Közben azért járogatok könyvesboltokba is, és vérzik a szívem, mert minden alkalommal ötszámjegyű összeget is simán el tudnék költeni. A helyzet csak rosszabbodik, hiszen - ha minden igaz - érkezik a Csodaidők 2. része is, ezúttal vevőbarátabb borítóval. A 10. Metagalaktika már csak a hab a tortán.

És még egy szót a Metáról: sokan és sokat korholják a Galaktikát (gyakran jogosan, engem pl. az bosszant, hogy a 2008-as számok eszméletlenül rosszul vannak összeragasztva, a papír recseg, ropog, pattog, begyűrődik… a nyomdász, vagy aki ezért felelős, megérdemelne egy körmöst minden így tönkretett számért), viszont azt nem lehet elvitatni, hogy a szellemiségében sikerrel követi a nagy elődöt: nem csak az angolszász, hanem az orosz, ukrán, spanyol, dél-amerikai sci-fi bemutatására is vállalkozik. (Más kérdés, hogy a régi Galaktikákban erre tematikus különszámok voltak 15-20 novellával +  esszével, és ezeket elolvasva tényleg el lehetett mondani, hogy na, én most képben vagyok a _____ fantasztikummal.) Szóval én örülök annak, hogy belevágtak Kína bemutatásába. Úgyis egyre több kínai szerzőt jelentetnek meg nálunk, legalább a fantasztikum sem marad ki.

Szerencsére nem csalatkoztam. Nyolc Zsoldos-díjas szerző gondolta úgy, hogy illik küldenie valamit a jubileumi antológiába, és két kivétellel úgy éreztem, hogy igyekeztek nem valami összecsapott piszkozatot (”ide-ez-is-jó-lesz” alapon), hanem teljes értékű, jó írásokat alkotni. Hogy ez mennyire sikerült? Lássuk:

Szélesi Sándor: A Mars nincs is messze. Nem annyira sci-fi, mint inkább politikai szatíra a sci-fi díszletei között. Ráadásul aktuális témákat figuráz ki (BKV - és MÁV-sztrájk, kormányzati negyed…), emiatt valószínűleg egy-két év múlva már nehezen fogják megérteni a bújtatott utalásokat.

Szőts László: Elveszett lélek. Érződik, hogy a szerző a horror felől érkezett a sci-fi világába. Az eleje jól megírt, a végén viszont valahogy nem tudott meggyőzni. Pedig nem rossz novella!

Csikász Lajos: Retúr. Na, ez a novella sem sci-fi. A kiváló, szellemes bevezetés után jobb csattanót érdemelt volna, én legalábbis többet vártam.

Fazekas Bea: A jövő zenéje. Ez már sci-fi, de hogy miért ez az írás címe, arra nem jöttem rá. Sajnos, nem tetszett.

Fonyódi Tibor: Naptól vagyok, Holdtól vagyok. Történelmi regény részlete, ami alapján nem fogom megvenni a kész művet. A hun fiú fantáziál, kimegy a terepre, két lábon járó füveskönyv lesz belőle. Szóval: hangulattalan, korhoz nem illő szavak nehezítik a három oldalas részletet. Más kérdés, hogy ha ezek kikerülnek belőle, akkor bizonyára nagyon jó könyv lesz.

Harangozó Balázs: A harcos két útja. Nem értettem a novellát. Ha ugyan novella, és nem valaminek a részlete. A háttér teljes elhanyagolása erre utal.

Bán János: Az üldözött szerelmesek bolygója. A kötet legjobbja. Zseniális alapötletre konstruált űropera, olyan mondanivalóval, ami komolyan fejbe csapja a gyanútlan olvasót. Van egy olyan érzésem, hogy a nyáron több Bán-művet is be fogok cserkészni…

Cs. Szabó Sándor: Családegyesítés. Az alapötlet nem új, amolyan se hideg-se meleg novella.

Kasztovszky Béla: Van-e élet a Földön? Őszintén szólva, többet vártam. A végső csavar jó, csak hiteltelen. Komolyan, egy felderítő tizennyolc évig utazik az űrben, aztán két órát tölt a bolygó megfigyelésével? A jelentését pedig teljes értékűnek ismerik el a felettesei? Főleg Lem műveinek ismeretében tűnik az egész nonszensznek. Kár.

Ripp Gábor: Meghibásodott alkatrész. Ez a novella sem igazán sci-fi. Az ötlet nem rossz - sőt! -, de a nagypapa-unoka idill leírásában végig a határon táncol a hitelesség és a sziruposság között. Lehet, hogy itt a kevesebb többet ért volna.

Markovics Botond: A jövőbe vetett hit. Csak nekem jutott eszembe Madách? Jó írás, és van egy olyan érzésem, hogy még többet ki lehetne hozni belőle.

Hajdú Éva: Valahol, valamikor. Virtuóz felépítésű novella, akárcsak az, amelyik a Galaktikában jelent meg. Nem igazán az én világom ez a fajta sci-fi, de ettől függetlenül megsüvegelendő teljesítmény.

Nemere István: A népszaporulat bajnoka. Nem számítottam túl sok jóra, de így legalább nem ért csalódás. A novella még vázlatnak is… eh, hagyjuk.

Mészáros Mihály: Árnyékfarkasok. Nem igazán sci-fi, inkább természetfölötti horror, de mindegy. A lényeg, hogy szerintem erős, jó írás!

Antal József: KindergarNet. Remek novella, a kötet másik legjobbja. A végén csattan igazán nagyot Bogdán és Lonya szembeállítása!

Vankó András: Új hullám. Szellemes ötletre épül, csak kár, hogy a tördelés megnehezítette az olvasását.

Egy szó, mint száz, nekem alapvetően azért tetszett az antológia. Megérte a pénzét…

Ha valaki elolvassa, és a véleményét meg is osztja velem, azt nagyon megköszönöm!

A könyv rövid, de érdekes előszavában felpiszkálta az érdeklődésemet az “evilági”, mundane sci-fi iránt, és a következő blogot találtam: http://mundane-sf.blogspot.com/ No, ezzel biztos, hogy nem végzek nyárig! Pedig nagyon érdekesnek tűnik.

A Salvus egy fiatal, Szegedről indult zenekar, akik hét év után jutottak el első nagylemezükig. Mivel korábbi demóikkal, kislemezeikkel sikeresen meggyőztek tehetségükről, alig vártam az első teljes hosszúságú anyagukat, ami végül február 4-én került ki a boltok polcaira… azaz mégsem, ugyanis a megjelenés után egy héttel sehol sem találtam. Az “ahol biztosan megkapod” boltok mindegyikében körülnéztem ugyan, de a Salvus lemezét nem találtam. Sebaj, gondoltam, hátha csupán elkerülte a figyelmemet. Megkérdeztem az eladót, hogy a Salvus lemezéből van-e. Válasz:

- Szervusz??? Ez a zenekar neve?

Ekkor elköszöntem. Mert hülye azért nem vagyok… Sebaj, a zenekar tagjaitól lehet rendelni, Szegeden személyesen is át tudom venni, így megspórolom a postaköltséget. Aztán lehervadt a széles jókedvem. Mikor a zenekar szegedi tagja n-edszerre sem vette föl a telefont, egész egyszerűen elment a kedvem az egésztől. Szerencsére ma végre megkaptam az Alexandrában, úgyhogy meg is hallgathattam, de azért itt valami annyira ellentmondásos! A zeneipar sír-rí a letöltések miatt, ehhez képest pedig aki eredetiben akarna valamit beszerezni, az nem kapja meg. Tudom, hogy underground meg minden, de azért ez az album profibb terjesztést érdemelne.

Mert - a pufogás után rátérve a zenére - tömören szólva: remekmű. Már maga a lemez is csodaszép, de ami a hangfalakból jön ki, az kapásból meghatványozza a műalkotás értékét! Lendületes, modern zene, dallamos ének, intelligens szövegek jellemzik a Salvus világát. A dalok a gondolkodó, a sorok mögé kukucskáló embereknek szólnak, egyenletesen magas színvonalon, amelyet csak itt-ott “tör meg” egy-egy zseniális, valósággal költői sor - mint a kedvencem, amelyből a bejegyzés címe született - valamint néhány buta közhely (pl. “A zuhanás nem egy kellemes élmény”, brrrrrrrr…). Hangsúlyoznám, ezen gyöngébb sorokat fél kezemen meg tudnám számolni, így az élményt nem is igazán befolyásolják. Ráadásul Pötörke Zoltán nagyon tisztán, érthetően énekel. A zenéhez igazából nem sokat értek, de nekem tetszett. Pardon, nagyon tetszett.

Tíz változatos, tartalmas darab szerepel a lemezen, amely szerintem jóval többet ér az érte elkért 1500 forintnál. Ráadásul a hangulata igen jól illeszkedik jelenleg “kényszerszünetelő” regény-próbálkozásoméhoz, úgyhogy gyorsan ki is nevezem a Minden kezdet-et regényíró-zenémnek!

A zenekarnak ez úton kívánom, hogy innentől fogva ISS-ként ragyogjanak a magyar metál egén, kedves olvasóim pedig próbálkozzanak meg a honlapjukon meghallgatható dalokkal! Aki szereti a metált, nem fog csalódni.

Tehát az összeállítás:

balfrász - Sheenard, hadiosveny, Sayed - acélpatkány, Adeptus, Zamorano, szs - Chelloveck - Hackett, sezlony. Cserék: onsai, gumipok, signal, annatar, cOrpus. Edző: merras

Nézzük egyenként, miért:

balfrász: gyakran nézem a blogját (főleg, hogy tudjam, mikor frissíti már a Terrát, khm, khm…), mert, noha nem mindenben értek vele egyet, a gondolatai érdekesek, a könyvismertetői pedig (szinte kivétel nélkül) értékesek.

Sheenard: nem tudom, most akkor a következő könyve regény lesz, vagy képregény-antológia? Jók a gondolatai és a képregény-sávok is kellemesen agyamentek.

hadiosveny: egyszerűen “csak” egy tartalmas, jó blog.

Sayed: egy másik jó blog. Nagyon szép volt a Sir Arthurról szóló megemlékezés. (És örök hálám neki, amiért végre hozzá segített jutnom az Isten kilencmilliárd nevéhez!)

acélpatkány (alias gbr87): aki ilyen jó könyveket olvas, és azokat rendszeresen ajánlja is, az nem hiányozhat a csapatból!

Adeptus: nincs még egy hónapos a blogja, de máris több bejegyzést írt, mint a fél sfblogs közösség. Egy ilyen szorgalmas ember labdaszerző középpályásként kincset fog érni a csapatnak!

Zamorano: a KMK az egyik kedvenc blogom (ugyanazért, mint acélpatkányé). Bár e névvel csatárnak kellett volna beállítanom, jó lesz a középpályán is. Az Adeptus-Zamorano tengelyen tankkal sem fog átjutni az ellenfél…

szs: kedvelem az írásait, és kedvelem azt a finom humort, ami a bejegyzéseit jellemzi.

Chelloveck: mivel mindenhol ott van, ő lett az irányító középpályás. Többet nem is mondok róla, irány a scifi.hu!

Hackett: kell egy poszthumán a csatársorba Bár ritkán ír a blogjába (remélem, azért, mert a következő regényén dolgozik!), egyszerűen nem hagyhattam ki.

sezlony: ha már pályán kívül ilyen remekül össze tud dolgozni Hackett-tel, akkor a csatársorban is biztosan jól megértik majd egymást. “Mellesleg” az egyik kedvenc íróm.

A cserék: azokat a blogírókat próbáltam felsorolni, akiknek kíváncsi vagyok a bejegyzéseire, de különösebben nem tudok mit mondani a naplójukról. Mindenesetre, ha látom, hogy van új postjuk, azt mindig megnézem. Merras pedig azért lett edző, mert hát mégis ő volna itt az adminisztrátor!

Biztos van, akit kifelejtettem, de hát sajnos ilyen játék ez a foci… legközelebb amerikaifutball-csapatot fogok összeállítani, abba többen is beférnek!

 Az ünnepek és az azt követő szünet alatt kissé kiestem a sci-fiből. Na jó, nem teljesen, hiszen végre hozzájutottam a márciusi Galaktikához, de egyrészt tanultam, másrészt pedig egy újabb Bernard Cornwell-könyvet olvastam: Az utolsó királyságot. A Vándorral bizony voltak fenntartásaim, ám ez a könyv - ami az angolszász királyságok és a dánok IX. századi háborúiról szóló sorozat nyitódarabja - magasan átugrotta a lécet. Hitelesség, ötletes és összetett cselekmény, tömör, mégis megkapó leírások. Nagyjából ezeket keresem egy történelmi regényben, és Uhtred regényében mindezt megtaláltam. Alig várom a folytatást!

A Galaktika is igen jól sikerült ebben a hónapban. Ruth Nestvold Mars-útikalauza és Swanwick Ónmocsara tetszett a leginkább, bár utóbbinál sajnáltam, hogy a nyelvezetet ennyire trágárra vette. Nem kellett volna… Nagyon jó volt Nancy Kress írása és a Kék görbület is. És nagyon-nagyon jó, hogy végre van Galaktikás novellapályázat! Hozzáteszem, alaposan föladták a leckét. A klímaváltozásról 6000 leütés (azaz nagyjából két oldal) terjedelemben írni… stílszerűen mondva, izzasztó feladat, de szerencsére már van ötletem, félig meg is írtam. Hátha…

Megyek is, befejezem a másik felét!

Azután Sayed blogján elolvastam a nekrológot, és a Novellát, amire már évek óta vadásztam sikertelenül, és sokadszorra is eltöprengtem: mi volt a Mester titka? Hogy volt képes a tudományos  precizitás és a költészet ilyen harmonikus szintézisére? A novella utolsó képe olyan egyszerű, és mégis olyan szép… akárcsak az egész életmű. Személyes kedvencem a Mestertől A város és a csillagok. Ha hazaértem, szakítok rá egy kis időt, és elolvasom.

Persze, időre szükségem lesz, hiszen egy, a nanorészecskék gyógyászati alkalmazásáról szóló szöveget fordítok, és nagy szükségem volna egy jó angol-magyar kémiai szótárra, vagy adatbázisra, vagy akármire! Hiába értem, mit akar mondani a szöveg, ha nem a bevett szakkifejezésekkel adom vissza, akkor mehet az egész a kukába… Ráadásul - mint minden fordítás - ez is extra sürgős. De legalább holnap reggel tesztelhetem az egyetemi könyvtárat vagy a könyvesboltot!

És ha már a nanorészecskéknél tartunk: újabb nanorészecskét hoztam létre saját magamból a Neten. Amint megláttam az Intergalaktika bannerét a Solarián, rögtön tudtam, hogy nekem ez jó lesz. Úgyhogy most már ott is ijesztgetem a gyanútlan scifi-rajongókat… Persze még senkit sem ismerek, de az idei nyár talán ebben is változást hoz. Talán sikerül összefordítanom egy HungaroCon-ra valót…

És azért - hogy ne múljon el jó dolog nélkül a nap - még megemlítem, hogy a Kárász utcai antikvárban nagy halat fogtam! Poul Anderson Majd ha az Orion fölszáll c. opusát most láttam először, és nem is menekülhetett! Remélem, beépített jókönyv-detektorom most sem hagy cserben; ha minden jól megy, ismertetőt is írok majd róla.

Addig is még lubickolok egy kicsit a nanorészecskékben.

Voltam Nova Klubon. A Kin-dza-dzát néztük meg, emellett pedig abban a megtiszteltetésben részesültem, hogy Vásárhelyi Lajos feltrancsírozta az óvatlanul a hatáskörébe engedett novelláimat. Másnap folytattuk a beszélgetést - miközben odakint leszakadt a tél utolsó hava -, és mondhatom, nem volt haszontalan. Inspiráló dolog egy ilyen “véreskezű” kritikussal beszélgetni! Ráadásul kölcsönkértem tőle a Diagnózist illetve Lem Tudományos-fantasztikus irodalom és futurológiáját.

A múlt héten sikerrel végeztem is a Diagnózissal. Fura érzéseim vannak; valahogy nem tudtam belefeledkezni a szövegbe. Talán azért, mert nem találtam benne egyetlen szerethető hőst sem… Annyi biztos, hogy a szerzőtől változatlanul a Justitia a kedvencem. A Diagnózison kívül még Bernard Cornwell Vándor c. történelmi regényét olvastam el; nem volt se jó, se rossz - hosszadalmas csataleírások nehezítik a szöveget, míg más események szerintem nincsenek eléggé kifejtve. Mégis van valami varázsa, mi miatt két nap alatt átjutottam a bő 400 oldalon. Akit érdekel a száz éves háború, annak ajánlhatom.

A napokban lezárult egy novellapályázat, amelyen én is indultam. A Dark Cornersről van szó; az volt a feladat, hogy a “Behunyták a szemüket már az égiek is” címet megmagyarázzuk. Én egy városifantasy-novellában próbálkoztam ezzel. Ha valakit esetleg érdekelne, azt megkérem, olvassa el itt! Sajnos nem lett a legjobb, mert a végét betegen kellett megírnom, de remélem, nagy megrázkódtatást senkinek nem fog okozni… Végülis nem vallottam szégyent, 59-ből a 10. helyen végzett az írásom, és Nemere Istvántól kifejezetten biztató véleményt kaptam (a hibák jogos fejemre olvasása mellett…). Hadd ajánljak még két másik elbeszélést innen! Ezt és ezt. Mindkettőt nagy élvezettel olvastam, Orsival pedig azóta már össze is barátkoztunk.

A Tinta-klub pályázatán is indultam egy ugyanebben a világban játszódó novellával, de ott sem lettem helyezett. Annyi baj legyen! Már majdnem kész az Abyss-nak küldendő írás, és alakul az Új Galaxisos pályázat és a Preyer anyaga is. Tán csak sikerül valamit összekaparni… És a Galaktika pályázatán sem gondolkodtam még el.

Bár egy darabig inkább a kórélettanon fogok…